MIK Évzáró Gála

Itt az idő megköszönni és értékelni mindazt a sok tízezer órát, amit a kolozsvári közösségre szántunk.
A kincses várost fiatalossá, szerethetővé és élhetővé tesszük minden egyes programunkkal, legyen az kicsi vagy nagy, tudományos vagy szórakoztató.

Hagyományos évzárónk alkalmával értékeltük az évet, megköszöntük az ifjúsági közösségünk vezetőinek a kitartást és egész éves energiát.

Díszvendégünk pedig az idei Kolozsvári Cimbora Díjazottunk, dr. Bitay Enikő, EME főtitkár volt. Áldozatos munkája során törődő bizalommal fordul hozzánk, és megannyi fiatalnak segít megtalálni hivatását és életútját itthon, Kolozsváron.

A számok magukért beszélnek 2019 végén is: szervezeteink összesen 263 rendezvényt tudnak maguk mögött, amivel 73.972 kedvezményezettet értünk el, 1424 önkéntes munkáját köszöntük meg, illetve 219 ezer példány újságot szortunk ki, majd 7882 támogatói aláírást gyűjtöttünk össze.

Köszönjük!

Galéria